Hosszú évek óta ismertük már egymást Békéscsabán, hiszen a Belvárosi Plébániához tartoztunk, mire megérlelődött a gondolat: „Imádkozzunk együtt!” Szent Benedek szava vált valóra: „Gyakran a fiatalabbnak nyilatkoztatja ki az Úr azt, ami a jobb" (Reg.3,8) Nálunk is egy fiatal volt az, aki ezt mondta: „Ne várjunk tovább! Jövő hét szerda jó lesz?” Azóta minden második szerdán este 17.30-tól 19.00 óráig együtt imádkozunk.

Mindig egy kis énekpróbával kezdünk, majd a zsolozsmázás következik. Ez a közösségünk elsődleges célja: énekelve dicsérjük Istent a zsoltáros szavaival. Szerencsére a közösség tagjai ismerték már a zsolozsmát, illetve olyan is van köztünk, aki naponta imádkozta. Így feladatunk inkább csak a bencés dallamok megtanítása lett (leginkább Péter testvéré). Hosszú évek vágya valósult meg ezzel, mert ketten Péter testvérrel, a férjemmel esténként együtt zsolozsmázni személyes és bensőséges. De tizenketten: az valami gyönyörűség! Ilyenkor sokszor becsukom a szemem, és úgy érzem, hogy egy bencés monostorban vagyok. A zsolozsmázás után kétféle témáról beszélgetünk. Egyik alkalommal Péter apostol leveléről, amelyet egyik társunk magyaráz nekünk, aki Hittudományi Főiskolát végzett és hitoktató is egyben. Megpróbáljuk a lectio divinát értelmezni és gyakorlatra váltani. A másik szerdákon aktualitásokról szoktunk beszélgetni: ünnepekről, plébániai eseményekről. Összejöveteleinket egy kis agapéval fejezzük be.

A szokásos találkozásainkon kívül igyekszünk részt venni a plébánia életében. Közösségünket egy lelkipásztori kisegítő, három hitoktató, egy könyvelő, két főállású anya, egy fogorvos, egy kft-ben dolgozó, egy tanítónő, egy nyomdász és egy szakoktató alkotja. Így aktívan részt tudunk venni a plébánia feladataiban (pl. elsőáldozás előkészítése). Külön élmény számunkra a minden évben megrendezett plébániai farsang, melyre vidám műsorral szoktunk készülni. A próbák igazán nagy közösségformáló erőt jelentenek: egészen más oldalról ismerjük meg egymást, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Nem ijedünk meg a fizikai munkától sem: tavasszal temetőrendezést és kórustakarítást vállaltunk.

Tavaly kétnapos lelkigyakorlatot szerveztünk elsősorban magunknak, mert az imádságos körünkhöz tartozók nagy része nem tud eljutni ilyen alkalmakra. Külön öröm, hogy ezen a makói testvéreink is részt vettek, így a Szent Pachomiusz-dékánia és a zsolozsmáskör egyként dicsőítette az Istent.

Nagyböjtben Makóra ment a kis csapat, hogy egy napot csak Istennek szenteljünk. Ezt a lelkinapot egy fiatal atya gondos vezetésével töltöttük. Erre az alkalomra meghívtunk másokat is és bár hárman nem tudtak eljönni, mégis pontosan tizenketten mentünk! /Apostoli szám!!/

A negyven nap jelentése teljesen új tartalommal töltődött meg!

Hát látjátok, így szeret minket az Isten: megtart minket az imádságban, barátságban, testvéri szeretetben. Feladatokat ad nekünk, hogy ne lankadjon szívünk! Kérjük, hogy Jézus tanítson meg minket egyre jobban, neki tetszően imádkozni. Kérjük oblátus testvéreink imádságát is: hadd lehessünk egy pislákoló mécses a viharsarokban.