Krisztus képünk változása

Gyakran megtörténik, hogy osztálytársunkat, kollégiumi szobatársunkat, munkahelyi kollégánkat elso pillanatban félreismerjük. Késobb észrevesszük, hogy hallgatagsága nem maflaság, hanem belso gazdagság, szorgalma nem stréberség, hanem tudományszomj, hite nem képmutatás, hanem átéltség. Kezdeti benyomásainkat ilyenkor át kell értékelnünk. 
Mielott Keresztelo János föllépett a Jordán folyó mellett és prédikálni kezdett az eljövendo Messiásról, nem ismerte Ot. Egészen másnak képzelte, mint aki valójában volt. Amikor azonban személyesen találkozott vele, egyszerre nagy átértékelést kellett végrehajtania. Korrigálnia kellett a lelkében élo Krisztus-képet. 
Keresztelo János átértékelése Amíg Keresztelo János a puszta (mitbar, héberül, ami annyit jelent a beszélgetés helye) magányában elképzelte a Messiást, addig favágóhoz hasonlította, aki élesre köszörült fejszéjét már a fák gyökerére tette és kegyetlenül ki akarja vágni a gyümölcstelen fákat. Aratómunkáshoz hasonlította, aki szórólapátjával kirostálja a búzát és a pelyvát szétszórja. Mai képpel azt mondhatnánk futohöz hasonlította, aki olthatatlan tüzet gyújt és a félelmetes máglyán minden értéktelen holmit eléget. Amikor azonban a kereszteléskor közelebbrol megismert Jézust, rádöbbent, hogy O egészen más. Eltuntek kifejezései közül ezek a rémes hangok. Helyettük Isten Bárányáról kezdett beszélni. Tehát áldozati jellegét hangsúlyozta. Galambként látta leszállni Jézusra a Szentlelket. A galamb a szelídség megtestesítoje. Nem az állatok királyához, az oroszlánhoz hasonlítja, amely ordításával megbénítja áldozatát, nem a kígyóhoz, amely mérget lövell, farkashoz, amely széttépi áldozatát. Hanem bárányhoz, aki mer szelíd lenni, látszólag gyenge. 
Saját Krisztus-képünk változása Nekünk is van bizonyára kedvenc képük, amelyet festmény, érem formájában tuznek maguk elé, vagy legalább szívükben hordozunk. Nem baj, ha lelki állapotuknak megfeleloen idonként változtatjuk. Evangélium olvasása és elmélkedéseink közepette felfedezett új vonásokat építsük bele „saját Jézus” képünkbe. 
Miért dönto a hiteles Krisztus-képmás? Tiziántól származik a kijelentés: „Egy festményt csak abbahagyni lehet, befejezni nem.” A mi lelkünkben élo Jézus-kép formálását sem lehet lezárni. Finomítani egy életen keresztül szükséges. 
Lelkünk vásznára festett Jézus alak folytonos tökéletesítésétol nem szabad sajnálnunk az idot. 
Lelki életünkben ez alapvetoen fontos. Mert a kereszténység lényege nem egy tan, nem ideológia, vagy szabálygyujtemény, hanem egy személy. Fontos a matematikai törvények ismerete, de ezek csak az elmét csiszolják, életvitelünkre nincsenek befolyással. Krisztus-képünk azonban értékítéletünket, erkölcsünket, emberségünket formálja. 
Legyen iránytunk Jézus jelleme. Páli Szent Vince, ha nehéz kérdésben kellett döntenie, vagy tanácstalan volt rendkívüli helyzetekben, azt kérdezte magától: „Most mit tenne helyemben Jézus?” Ez a csalhatatlan iránytu mindig eligazította az útvesztok közepette. Gyakoroljuk mi is. Nem elég Krisztust megismerni, csodálni, követnünk is kell. „Öltsétek magatokra Jézus Krisztust!” – figyelmeztet Pál. 
Hogyan formálhatom Krisztus-képemet? Ismerjem meg a Szentírás tanulmányozás révén egyre tisztábban a Mestert. Minden este legalább egy bekezdést olvassak el az Evangéliumból. Hiteles Krisztusról szóló könyveket olvassak. Ha hozzájutok Jézus filmekhez, videókhoz, DVD-hez, ilyeneket nézzek. Érdeklodéssel hallgassam az evangéliumi homíliákat vasárnaponként a templomban, TV-ben.  
Múzeumokban, képtárakban számtalan Krisztus-ábrázolással találkozunk. Alig találunk igazi muvészt, aki Krisztust ne próbálta volna vászonra festeni, mozaikkövekbol kirakni, vagy márványból kifaragni. Vannak, akik tucat számra készítettek Krisztus portrékat. Ezek néha különböznek egymástól, mert minden muvész saját lelkében kiformált Jézust ábrázolja. 
Nemcsak muvészek, de minden hívo hordoz belso világában egy Krisztus képet. Törekedjünk arra, hogy minél hitelesebb legyen. Ne riadjunk vissza attól, hogy Keresztelo János példájára idonként korrigáljuk. A lényeg az, hogy amikor majd találkozunk Vele az ítéleten, felismerjük. Amen. 

Türelem Istennel

Meggyógyít-e az imádság? Ezt a kérdést teszik fel rendszeres idoközökben a pszichológiai folyóiratok. Olyan páciensekrol, betegekrol van szó, akik rendelkezésre álltak, hogy megvizsgálják náluk az imádság hatásait t.i. hogy milyen hatással van az imádság betegségük legyozésében. A tanulmányok napvilágra hozzák, hogy igeni jó hatással van a másokért végzett imádság, olyan esetben ha az, akiért imádkoznak tud róla. Placebo (látszatgyógyszer) – mondhatnánk: jót tesz az embernek. Sokaknak legalább is, nem mindenkinek, mert nem mindenki akiért imádkoztak lett egészséges. Akkor is ha az imádság ebben a folyóiratban egészen jól szerepel, mégis azt kell mondani az eredményt mindig óvatosan kell kezelni! Nem csak azért mert az imádság a jóérzés-placebo irányába tolja, hanem inkább azért mert az imádság csak a funkciójára lesz leredukálva, lekicsinyítve, azaz mintegy a gyógyulás útjának egy segédeszköze. Azt, hogy az imádság igazából két személy közötti bizalmi kapcsolatnak a kifejezoje, melyet a világ semmilyen monitora, képernyoje nem képes kimutatni, ezt nem akarja a folyóirat közölni.  

Úgy gondolom már a kérdés sincs helyesen feltéve: Meggyógyít-e az imádság? Félreértésre ad okot, mellyel már Jézus is küszködött, bár a szentírás azt mondja, hogy közelében sok ember valóban meggyógyult. Jézus nem akar csodadoktor lenni. Ezért is kérdezi tanítványait: „Ti azonban, kinek tartotok engem?“ A messiásnak, a felkentnek, a vágyva várt királynak, annak aki mindent jóvá tesz, aki meggyógyít. De Jézus kijavítja ezt a látás módot: aki vele kapcsolatba bocsátkozik (teremt), az elvileg elhatározza magát az o teljes útjára. És ez az út nem ritkán járhatatlan terepeken vezet át: szenvedésen és halálon át a feltámadásra. 
„Vegye fel a keresztjét“ mondja Jézus és „elveszíti az életét“. Természetesen a célban nagy jutalom vár: AZ ÉLET Jézussal Istennél, de ezt a célt csak a Jézussal vállalt élet- és szenvedésközösség által érem el. Aki csak azt kérdezi: „Meggyógyít-e az imádság?“, az kurtán ragadja meg, és nem értette meg mirol is beszélt Jézus. Számára az Istennel való kapcsolat a legfontosabb és a hozzá vezeto út, még ha göröngyös utakon is, és nincs másról szó. Ez persze nem annyira ízlik követoinek. És be vallom oszinte nekem sem mindig egyszeru a hit és az imádság jézusi felfogása, úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Nem lenne sokkal szebb ha az imádság sikerét rögtön kézzel foghatnánk: meggyógyul, a problémák megoldódnak, a célt hamarabb eléri? Az imádság mint titkos fegyver?    
Thomáš Halík csehországi pap, professzor, írt egy könyvet ezzel a címmel „Türelem Istennel“. Ahogy o látja az Istennel való párbeszédet és a hitet számomra nagyon hiteles, oszinte és hasznos. Halík nem keresi a hit általi gyors meggyógyulást. O inkább a mai ember kétségeit veszi komolyan, azokét, akik hinni szeretnének és azokét, akiknek a hittel bajuk van. Szükséges, hogy türelmesek legyünk Istennel, így gondolja, mert Isten hallgatása néha nagyon nyomasztó lehet. Így érzi o maga is. Thomáš Halík a lelkembol beszél, és azt gondolom, könyve azt a szorongó, kellemtelen érzést hozza napvilágra, amit az evangéliumok szerint Jézus bejelentése tanítványaiban kiváltott: aki Jézushoz csatlakozik az Istenhez vezeto úton, az a türelem útjára tér rá. Gyors megoldások nincsenek, még akkor is ha nagyon tetszenének.

Szent Pál a Galatákhoz írt levelében útravalót ad nekünk: Aki eldönti, hogy az úton Jézus Krisztussal megy, az mintha Krisztust öltötte volna magára. Ekkor eszembe jut, hogy latinul, a köpeny, a palást PALLIUM-ot jelent. A palliatív gondozás, hospice, által lett ismerté: akkor is ha valaki ebben a földi életben már nem gyógyulhat meg, a gondozásban mintegy védo palásttal, köpönyeggel veszik körül. Hitem mint védo palást az útra, mely sok türelmet kíván meg! Korábban, és remélem még ma is, sok hívo katolikus keresztet vetett reggel vagy mielott valamilyen munkába kezdett vagy útra indult volna. Ma legtöbbször a focistáknál látjuk… Krisztus keresztje mint védo palást a türelem útján. Talán elmondhatjuk: az imádság türelmessé tesz! 





A SZENT CSALÁD

Ezen a képen nem minden világos az elso látásra. Egy biztos a kép közepén a kis Jézust látjuk, hátánál a noi alak akinek az ölében nyugszik egészen biztosan Mária, édesanyja. De kik lehetnek a mellette álló figurák akiket szentként ábrázolnak? Ez a freskó Sacro Speco-ban található, a Subiacoi Szent Barlangban.  Ide, a vadregényes hegyekbe menekült Szent Benedek 500 körül Rómából. Itt kezdte el húsz évesen szerzetesi életét, itt élt három évet. A Sacro Speco fölé épült késobb a San Benedetto Monostor. A legrégebbi részéhez tartozik a pásztorok odúja, barlangja, ahol Szent Benedek a hagyomány szerint a hegyi pásztorokat oktatta. Ebben a pásztorbarlang részben található a  monostor legrégebbi freskója a 6. vagy 7. századból és feltehetoen a szent Család ábrázolás egyik legrégebbi ábrázolása.      
Bizony 1500 év nem múlt el nyomok nélkül. A sziklára festett képen hiányosságok láthatóak többé vagy kevésbé sikerült restaurálási nyomok. és vajon melyik két szentet ábrázolja ez a freskó jobbról és balról? Nem egészen világos talán az egyik, kettojük közül szent József? de ez most ne is annyira fontos.  Ami engem ezen az osi képen jobban érdekel illetve lenyugöz, lebilincsel az a szemek játéka. A két szélso alak egyáltalán nem vonja magára a figyelmet. Középre tekintenek, de nem kíváncsian vagy tudás szomjasan hanem inkább magunkba fordulva és nagyon elégedetten. Az Istenszülo tekintete felénk irányul, ugyanakkor  és talán még jobban fölfelé az égbe tekint. Egyedül Jézus néz ránk, és minél inkább hagyom hatni rám annál intenzívebben élem meg tekintetét.  
Ez a ki Jézus, most látom, nem is ül Mária ölében hanem inkább áll. Egyáltalán nem is gyermek hanem egy kis felnott. Mária ki tárt kezei oltalmazóan készen állnak, de Jézusnak nincs már reá szüksége: kilép anyja ölébol, a védelmezo családjából és felveszi velünk a kapcsolatot, mindenkivel aki látókörébe kerül.  
A Szent Család ezen képe nem mutat semmilyen hasonlóságot a a 19. század sok giccses képével. Olyan idilli képet rajzolnak meg a szent családról mely sem a bibliának sem pedig a reális életnek nem felel meg. Itt viszont olyan édesanyával találkozunk, aki gyermekét félton védelmezve kíséri, és ugyanakkor megadja neki a szabadságot, hogy a saját útját járja.  Közben ránk tekint, akik felé fia elindult - mint ahogyan minden édesanya is örül ha gyermeke más emberekkel kapcsolatba kerül, barátokra és társakra lel, annak örül ha el kezd járni és önállósodni. Ennek az édesanyának viszont helyettünk inkább az ég van tekintetének középpontjában, gyermeke igaz otthona, és az a „cím“ ahonnan Mária újabb és újabb impulzusokat kap, remél a következo lépéséhez.  Gyermeket látunk, aki kilép az életbe, de nem azért, hogy karriert fusson be, vagy egy olyan utat járjon be melyen megeloz bennünket és mi csak a hátát látjuk. Nem, ennek a Jézusnak, melynek a glorióláján is a kereszt szimbóluma látható, mi vagyunk tekintetének gondolkodásának középpontjában.  És József? Hogy melyik a ketto közül, nem tudjuk, de tekintete a gyermekre és édesanyára irányul, oket félti és boldog így. Lehet, hogy közületek páran látták már – különösen a fiatalabb nemzedékbol: „A fiú” címu filmet, református testvéreink készítették karácsony titkáról. 
Különös egy film, mert hiányoztak belole a szokásos karácsonyi szereplok és fordulatok. Nincsenek benne pásztorok, hanem kamionsoforök és utcanok. Nincsenek benne tevék és szamarak, kamionok vannak. Nincs istálló, hanem autópálya menti pihenohely és mosdó. Nincs betlehemi csillag, hanem pislákoló, majd fényjelenségek között kialvó neoncsövek. Nincs subácska és kiscsizma, hanem egy utcano, aki piros kabátjával takarja be az autópálya mentén megszületett gyermeket. Nincsen angyali híradás sem, hanem okostelefon, amelynek fotójával adnak hírt arról, hogy a gyermek fiú lett. Szokatlan történet, szokatlan film ez, amely lebontja a karácsony kulisszáit, s egy fiatal szülopárt, gyermeket és a társadalom peremén élo emberek gondoskodását mutatja be. Megragadott a film, mert a lényegre mutat rá, sajátos eszközökkel a mai világban. 
Testvéreim! A lényegrol beszélni: nem idegen ez az evangélium karácsonyi történetétol sem. ( www.afiu.hu ) 
Ez az osrégi kép jót tesz, mert oly közel van a mi családjainkhoz és ki is javítja azt amit néha szem elol tévesztünk: a gyermek szülei nem akarnak a gyermekbol valakit csinálni, nem akarják önmagukat sem a gyermekükben megvalósítani. Megadják gyermeküknek a szükséges biztonságot és szabadságot mert minden törés és hiba ellenére (a biblia megemlít néhányat Máris és József életébol) önmagukat Istenben biztonságban és szabadnak élik meg.   
KERESZTELO ÉS ELOHÍRNÖK SZENT JÁNOS Isten ma is jön, állandóan kinyilatkoztatja magát, és ha odafigyelünk jelenlétének jeleire, a mi szívünket is eltölti az a vigasz, amelyrol a Izajás próféta szól.  
Hogyan tapasztalhatjuk meg mi Istent. Istent ma is meg lehet tapasztalni. Willi Lambert jezsuita azt mondja: "Lélegzetmegállító de igaz, Isten át ölel bennünket.... Hogyan ölel át bennünket? Hopgyan tudjuk mi Istent átölelni? A VALÓSÁG által ölel át bennünket Isten." 
Szeretjük olyan „simának” elképzelni Jézus messiási küldetését. Mintha ha az szépen, törések és megtorpanások nélkül folyt volna le egészen a keresztig. Mintha a Jordánba való belépés egy „sima”/egyszeru állomás lett volna. Igaza van Anthony Bloom atyának, amikor azt mondja hogy a kereszt és a húsvét felol kell értelmezni urunk megkeresztelkedését. Ahogy a keresztre feszítést/szállást csönd, ima, vívódás, sírás, vérrel verejtékezés elozte meg – talán a Jordánba való leszállást is sok-sok tépelodés. Már kinohette az ácsmesterséget, szuk lehetett az otthon, már igen régóta vonzódhatott Keresztelo János hitéhez és hevéhez. Hogy hagyja ott az otthont, a biztos légkört, s vállalkozzon az újra, a kockázatra? Nem Ábrahám döntése ismétlodik meg? Otthagyni a „biztos” Ur városát, s hagyatkozni a megragadhatatlannak tuno, de sokkal biztosabb isteni Akaratra... Nem Jákob viadala ez a gázlónál: szükségem van a víznél az áldásodra, hogy erosen tudjak küzdeni? Nem mítosztalanítás arról tudni, hogy Jézus is tapogatózva kereste a maga útját. Ha teljesen emberré lett, akkor ezt is magára vette, s ebben is megváltott minket. Milyen felszabadító tud lenni annak a tudata, hogy ha a hitünkben vannak ilyen töprengések, homályok, sötétségek, akkor az nem a világ vége.

Miért keresztelkedett meg Jézus? A keresztség ott a Jordán vizében a bunök bocsánatát jelképezte, de Jézusnak nem volt bune, nem volt szüksége a bunbocsánatra. Jézusnál tulajdonképpen ezt jelenti: jobban akar élni az Akaratnak. Neki nem buneit kellett elhagyni, hanem eddigi életét, s megtalálni azt az utat, ahol jobban az Akaratnak él. Nem a bun elhagyása a fo cél, az csak eszköz. Nem valami ellen keresztelkedünk meg, nem valami ellen élünk, hanem a jóért, Istenért, a jobb énünkért. A bunben nem azonos velünk Jézus, de ebben a nagyobb jóra való törekvésben igen. Isten hívása mindig kimozdít, „elhív”, „kihív”.  
Jézus beáll a Jordánba, ebbe a „folyamba-huzatba-hívásba” áll bele, s ebben sorstársunk, így bátorít minket is. Bárhol és bármilyen állapotban éljünk is, a folyam minket is vinne a jobb felé. Ezért nem kereszteltek az oskeresztények álló vízben, hanem csak „élo”, azaz folyóvízben. Annak a sodrása emlékeztet a folyamra, a hívásra, a Lélek dinamizmusára. 
Ha odaállunk a várakozó nép közé és megfigyeljük Jézus magatartását a keresztség pillanatában, pár dolgot tudunk meg. megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt látható alakban, galambként, szózat hallatszott az égbol, amellyel az Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az O szeretett Fia. 
Jézusra leszállt a Szentlélek. Akár úgy is mondhatnánk, hogy Isten meghallgatta Jézus imáját, vívódását és ezt tudatta Vele. Isten a mi imáinkat is meghallgatja, és igen gyakran tudatja is ezt velünk, leginkább az események révén. De arra is gondolhatunk, hogy a mi keresztségünk pillanatában ránk is leszállt a Szentlélek, és azóta az O térerejében élünk. (A hívo embernek van belso, kegyelmi tartaléka, amely képes átsegíteni ot a legkilátástalanabb helyzeteken is, nevezetesen a Szentlélek tartós jelenléte életében.) 
Szózat hallatszott az égbol, amely megerosítette, hogy Jézus az Atya szeretett Fia. Ezt a szózatot mások is hallották, nemcsak Jézus, de érdekes módon, mintha a körülállók nem értették volna meg, hogy mit mondott a mennyei hang.  
Keresztelo Szent János már közismert és köztiszteletben álló próféta volt. Eroteljes szavaival, amelyekkel elítélte a farizeusokat és a bunösöket kiváltotta sokak tetszését. Nekik nem kellett másmilyen megváltó, nagyon is meg volták elégedve Keresztelo Jánossal.  
A lelki életben fontos, milyen az Istenrol alkotott képünk, vagy más szóval, ki az én Istenem, ki Isten nekem?  A képkészítés tilalma még ma is érvényes...  
A legfontosabb azonban az, hogy megmaradjon bennünk a nyitottság Isten kinyilatkoztatásával szemben, azaz ne akarjuk mindenképpen eloírni Istennek, hogy mikor, hogyan és milyen formában nyilatkoztassa ki magát nekünk.  
A mi Istenünk a meglepetések Istene is, amint ezt pontosan a karácsonyi és az utána következo evangéliumi jelenetekbol kiolvashatjuk: a mi Istenünk úgy jelent meg, mint Kisded, úgy mutatkozott be a templomi tanítóknak, mint tizenkét éves gyermek, úgy állt a kortársai elé, mint egyszeru halandó ember, akinek mintha szüksége lett volna a bunbánati alámerítésre. 
A keresztség révén mi is az Atya szeretett gyermekeivé váltunk. Részesedünk Krisztus halálában és feltámadásában... 

Jézus arca 
• Pãnîm - arc - 400 alkalommal a héber Bibliában 
• fele emberekre, szeráfokra, kerubokra utalnak 
• negyede Istenre 
• Isten arcának keresése, isten arcának ragyogás meghatározó 
• Hogyan lehet egy olyan vallásban ahol kép tilalom van? 
• Mire gondol az izraelita ha Isten arcát keresi? 
• a képet elvetjük de az arc keresése megmarad, tárgyi forma elvész de az „arc“ megmarad 
• Istent nem lehet anyagiasítani... 
• o személy, képességei, érzései reakciói kifejezései miatt a pãnîm a szubjektumot fejezi ki 
• kapcsolatokat ír le 
• a képi kultusz levetésével a pãnîm szóval képzodött a személy fogalma, mint kapcsolatokat jelento fogalom 
Jézus arca 
• ehhez kapcsolódik a Šem szó - a név megnevezése: Isten kinyilvánítja nevét és így megszólíthatóvá válik 
• a név maga is kapcsolatokat jelento fogalom 
• akinek neve van, tud hallgatni és megszólítani, megszólítható 
• görög filozófiában: a lét ideája meg van, de csak individuum van, ami a lét sok kifejezodésének az egyike 
• a görög filozófia nem találja meg a személy fogalmát 
• a görög nyelv a pãnîm szót többnyire a prosopon (arc, maszk) szóval adja vissza (ez a szó a gr. filozófiában, mint szakkifejezés nem létezett) a latinban persona, személy lesz 
• az a sajátosság, amit mi a személy fogalmával körülírunk, a bibliai hit útján vált ismertté 

Jézus arca 
• a héber pãnîm Istent, mint személyt, felénk forduló létezonek ismeri el, aki minket hallgat, lát, beszél, szeretni és haragudni tud, aki mindenke felett van és mégis van arca 
• ebben hasonlít rá az ember, az o képmása, az arcról ismeri meg, hogy ki és milyen az Isten 
• a név és az arc fogalma lelki belátáson alapszik, ami csak a külso kép levetésében válik lehetové 
• nem csak fogalom képzodik, hanem az érzékelheto rátekintés és a látás gondolata lényeges marad 
Jézus arca 
• konkrétan hol jelenik meg a pãnîm Israel hitében 
• Zsolt 105,3 
• Zsolt 24,6 
• mindketto a szentséghez való járuláskor, a frigyszekrénynek a templomba való bevonulásakor 
• Isten arcával a templomban találkozunk, keressok ot az odavezeto úton 
• jelentése többre utal mint csak kultikus jelentésre 
• Oz 5,15 - a keresés magatartás forma amely az egész embert érinti, ha egész mivoltával „igazzá“ válik akkor úton van, hogy Isten arcával találkozzon 
• Zsolt 17: Isten arcának keresése olyan magatartás, amely az egész életet magába foglalja, amivel az ember végül eljut Isten arcának a látásához, neki magának is Isten által átvilágítottá kell vállnia 
Jézus arca 
• a három liturgikus kalendárium mindegyike Kiv 23,14-19; 34,18-26, MTörv 16,1-7 kétszer említi a kifejezést 
• a férfi köztelezettsége a „Szent“ évenkénti háromszori látogatása („JHWH arcát megtekinteni“) 
• a kultikus történés Istennel való találkozássá válik, a látás egyik módjává 
• Zsolt 4,7b: „Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét, Uram“ 
• életet és üdvösséget kér mert a fény és az élet közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz  héber Bibliában 
• megszabadulás Zsolt 80,4.8.20: „ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk“  
• a szív megvilágosodása Zsolt 90,8 
Jézus arca 
• ahol Isten elfordítja arcát, ott végül minden visszatér a porba 
• ezért a kérés, Isten ne rejtse el arcát, az élet kérése, a látás erejéért, mely nélkül semmi sem válhat jóvá 
• Mi van akkor ha úgy érezzük Isten rejtozködik, elfordult tolünk? 
• nézzünk a választott nép pusztai vándorlására ill. Jézus negyven napi böjtjére 
• a döntések idoszaka mert megkérdojelezodik feladata és küldetése 
• a krízis amibe bevezetik letisztázza és megszilárdítja hivatását 
• krisis görögül döntést, fordulópontot jelent 
• tehát nem negatív 
• az Egyház mai helyzete nagyon hasonlít a babiloni fogságra 

Krisis 
• mi marad meg? mi az ami tart? 
• otthon 
• a zsoltárok kifejezik vágyainkat aggodalmainkat és nyitva tartják az eget felettünk Isten titkának 
• a választott nép a babiloni fogságban újra felfedezte a zsoltárok erejét 
• számunkra is a zsoltárok lelki táplálékká, lelki helyként, kiséro szentélyként szolgálhatnak 

NOSTRA AETATE 

• Nyilatkozat az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról 
•  egy teológiai korszakot zár le 
•  elutasítja az antijudaista és antiszemita teológiát 
•  zsidó népet továbbra is Isten üdvtervében látja 
•  minden hivatkozása a Szentírásból 
•  Miért fontos? 
•  hivatalos dokumentum 
•  teológiai fordulatot fogalmaz meg  
•  egyértelmu? és kiszámítható képet mutat a zsidó vallás kérdésben

NOSTRA AETATE 

• „Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével.” 
•  „Az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó-szövetséget...” 
•  „Az Egyház a nemes olajfának gyökereibo?l táplálkozik.” 
•  „Az Egyház azt is mindig szem elo?tt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: 'Övék az istenfiúság, a dicso?ség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek...'(Róm 9,4-5)” 

NOSTRA AETATE 

• „Közülük származik Krisztus, Szu?z Mária Fia... Az apostolok,... és az a sok tanítvány, akik Krisztus evangéliumát elso?ként hirdették a világnak.” 
• „Az apostol szerint a zsidók, az atyák miatt, nagyon kedvesek Istennek.” 
• „Az Egyház várja azt az egyedül Isten által tudott napot, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, és 'vállvetve fognak szolgálni neki'. (Szof 3,9)” 
• „Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet fo?leg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.” 
NOSTRA AETATE 

•   „Jóllehet a zsidó hatóságok követo?ikkel együtt Krisztus halálát követelték, mindaz, ami az O? szenvedésében történt, sem az akkor élo? zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha az következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának.” 
• „Krisztus, miként az Egyház mindig tanította és tanítja, minden ember bu?neiért mérhetetlen szeretettel vállalta önként szenvedését és halálát, hogy mindnyájan üdvözüljenek. Az igehirdeto? Egyháznak tehát az a feladata, hogy hirdesse Krisztus keresztjét mint Isten egyetemes szeretetének jelét és minden kegyelem forrását.” 

Kardinal Walter Kasper mondja: 

• "Das Judentum ist ein Sakrament des gänzlich Anders-Seins, das die Kirche als solches lernen muss wahrzunehmen, anzuerkennen und zu feiern." 
„Ti vagytok a föld sója“ és „ti vagytok a világ világossága“ mondja Jézus tanítványainak. „Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága.” Figyeljünk meg egy nagyon fontos dolgot: Jézus itt azt mondja: „Ti vagytok”. Egy tömegnek, akik lehet, hogy csak 5 perce hallgatják ot, egyszeru embereknek, halászoknak, földmuveseknek, kézmuveseknek, építészeknek, kereskedoknek, anyáknak, gyermekeknek, öregeknek, szegényeknek, elnyomottaknak, szomorkodóknak: Ti vagytok. Nem jövo idoben: ti lesztek. Ti vagytok, már most. Nem is azt mondja, hogy nektek adom, hanem azt, hogy ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága. Ti, akikhez most szólok, ti, akik most házasságot köttök, akik itt jelen vagytok e szent szövetség megköttetésén. Mostantól só és világosság vagytok.  
Nagyon nagy bókot mondott barátainak Jézus. Körülbelül úgy hangzott mint amikor dicséroen azt mondjuk valakire „olyan mint egy falat kenyér“. Ehhez hasonlóan használjuk a fény, világosság metaforát, hasonlatot, olyan embereknél akik példaértékuek számunkra. Világító személyiségek ok, akik a szó-szoros értelmében fénylo egyéniségek mert környezetüket bevilágítják. Vannak olyanok is akikre az egész világ odafigyel. Ok valóban a világ világosságai. Az élet minden területén megtaláljuk oket. Világosságuk világít és ez a világosság nem ismer semmilyen határt legyen az nemzeti, világnézeti, vallási vagy felekezeti határ.  
Ti vagytok a föld sója... ti vagytok a világ világossága. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. A sót az ízesítésen kívül ebben a korban leginkább tartósításra használták. Természetesen ezt a funkcióját a mai napig megorizte. Bedörzsöljük vele a húst és ha azt jó csináljuk, akkor korlátlan ideig eltartható. Ízt ad és tartósít, esetleg hozzátehetjük: megolvasztja a jeget. Három elképzelés a sóról: 1. a só megtisztít, 2. a só konzervál 3. a só ízt ad az ételnek. A sónak nincs önmagában értéke, a só szolgál. Ha a só megromlik akkor semmire sem jó és ki kell dobni. Plinius ókori bölcselo mondta, nem sokkal Jézus után: Nihil utilius sale et sole, Nincs hasznosabb a sónál és a napnál. 
A keresztyének, a meghívottak a föld sója, akik ízt adnak ebben a világban, akik tartóssá teszik az életet, akik örök életet kínálnak, akik megolvasztják még a legdermedtebb szíveket is. 
Jézus önmagáról mondta én vagyok a világ világossága és most tanítványairól mondja ugyanezt. Mire is gondolhatott Jézus ezzel a kijelentésével: 1. a fényt, világosságot mindenkinek látnia kell. Akkoriban még nem volt gyufa, így éjszakára is meggyújtva hagytak egy mécsest. 2. a fény útjelzoként szolgál. Világító tornyokat még ma is látunk a tenger partján. 3. a fény, vészfényként is szolgál. A Balaton partján is vannak ilyen vihar jelzo vészfények. Ugyanígy a világossággal kapcsolatban is. Jézus azt mondja: A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Jézus egy másik példát is mond: a hegyen épült város példáját. A keresztyén ember olyan, mint a hegyen épült város. Jól láthatóan hirdeti: itt vagyok, támadható vagyok, nem védekezek, nem bújok el, hívok és várok mindenkit. Igen a keresztyén élet ragyog, belevilágít mások életébe: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek elott, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsoítsék a ti mennyei Atyátokat.” – mondja Jézus. Figyeljük meg: úgy ragyogjon a ti világosságotok... Nem azt mondja, hogy úgy világítsatok. A ragyogás azt jelenti, hogy azt a fényt, ami nem az enyém, azt továbbsugárzom, az látszik rajtam. Ahogy a nap fénye megcsillan a holdon és világosságot ad. Nem a hold világít, de azon keresztül tudjuk, hogy van napunk. Itt is ezt mondja Jézus, ragyogjatok, hogy „dicsoítsék a ti mennyei Atyátokat.” 

Meg vagyok gyozodve, hogy nagyon sok alkalmatok adódik kedves Oblátusok, hogy a föld sója és a világ világossága legyetek egymásnak barátaitoknak, ismeroseiteknek. Mindez fantáziátokra és szeretetekre van bízva, hogy minden lehetséges alkalmat megragadjatok.