A szeretetről

               / 1999. évi nyári oblátus lelkigyakorlat harmadik témája

                   Lelkigyakorlat vezetője Mátéffy Balázs OSB/                 

A főparancs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.

                   Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

         Akit szeretek, azt nem kell parancsba adni, hogy szeressem. Parancsra nem lehet szeretni.

         Jézus  minden ember szeretetét parancsba adta, az ellenség szeretetét is. Az Ő szeretetet nem volt személyválogató, Ő mindenkit megváltott, mindenkiért meghalt.

         Szeretet azt jelenti, hogy értékelem a másikat. Jót akarok neki, mégpedig  a legjobb jót, az üdvösségét.  Ez az igazi, önzetlen, áldozatra kész szeretet, amikor nem várok cserébe semmit.

         Minden emberben van érték, mert Isten képmása, és ezért az értékért szeretem. Az értéket meg kell becsülni. Ez is szeretet megnyilvánulása. Ebből következik az érzelem, mely a szeretet egyik fontos megnyilvánulása. Minden emberi kapcsolatban meg kell hogy legyen, de más-más módon. Másként vonzódom a családtagjaimhoz, másképp a munkatársaimhoz, közösségem tagjaihoz.

         Isten a legfőbb érték az ember számára, mint Teremtő, mint mennyei Atya, mint Gondviselő, mint Megváltó.

         Szent Ágoston írja: "Azért vagyunk, mert az Isten jó." Meg kell osztanunk  a létezés boldogságát egymással. Isten jóságát szeretettel kell viszonozni. Ez azt jelenti, hogy megtartom parancsait.

         Isten az örök életre hívott meg, Saját erőből nem tudok oda eljutni, csak ha Isten kegyelmével  segít, azaz a felkínált erőt, segítséget elfogadom együtt működök vele.

         Isten azért hívott életre, mert terve van velem. Életünknek egyik feladata az, hogy felismerjem Isten tervét életemben, és ezt a tervet igyekezzem meg is valósítani. Adottságaim, talentumaim kamatoztatása a legfontosabb, erről kell majd számot adnom.

         Istennek viszonzás képen hálával és szeretettel tartozom, mert szeretetre csak szeretet lehet a megfelelő válasz, a megfelelő tett.

         Szent Ágoston mondja: "A szeretet legmélye a megbocsátás, az irgalom." Isten ezért engedte meg a bűnt. Ezért volt szükség a megváltásra, mert: "Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért."

         Leginkább az ellenségeink szorulnak a szeretetünkre, ezért is kell szeretnünk őket.

Ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, akkor nincs bennünk Krisztus szeretete.

"Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket"

"Arról ismerjenek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást."                                                       

                                                                  /legyezete: Angéla testvér/

                            A reményről

                1999. évi nyári oblátus lelkigyakorlat második témája.

                   Lelkigyakorlat vezetője Mátéffy Balázs OSB

"Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely nyilvánvalóvá lesz rajtunk.

...Meg vagyunk ugyan váltva, de még reményben élünk." /Rom 8, 18-19, 24/

         A reményről beszélni annyit jelent, mint megállapítani, milyen helyet foglal el a jövő Isten népének vallási életében. Az a boldog jövő, amelyre minden ember meg van híva.  /1Tim 2,4/ Isten ígéretei lassanként kinyilatkoztatják a nép számára a jövőnek a szépségét, amely nem evilági valóság lesz, hanem egy jobb, azaz mennyei haza  /Zsid 11,16/  örök élet, ahol az ember hasonló lesz Istenhez. /Jn 2,25, 3,2/

         Az Istenbe és hűségébe vetett bizalom, az ígéretben való hit biztosítanak minket ennek a jövőnek valódiságáról és egyúttal megsejtetik annak nagyszerűségét. Így lehetséges az, hogy a hívő vágyódjon ez után a jövő után, pontosabban remélje azt. A jövőben való  részesedés azonban kétségkívül probléma marad, mert függ a hűséges és kitartó szeretettől, ami nem könnyű követelmény a bűnre hajló szabad akarat számára. Tehát a hívő nem bízhat feltétel nélkül abban, hogy eljut ehhez a jövőhöz. Csak bizalommal remélni tudja Istentől, akiben hisz, és aki egyedül képes alkalmassá tenni szabadságát a szeretetre,  azaz a jótettekre.

         A hitbe és a bizalomba így belegyökerezve tud a  remény a jövő felé kitárulni, és tudja felemelni erejével a hívő egész életét. Hit és bizalom, remény és szeretet tehát összetett, de egyetlen lelki magatartás különböző oldala.

         A remény Istentől belénk oltott ajándék, melyet erősíteni kell. Evilági remény nem azonos a keresztény reménnyel. A világi remény szerencsére vár. A keresztény ember a remény beteljesedését Isten mindenhatóságától és jóságától hittel várja.  Abban bizakodik, arra törekszik, hogy ezt megkapja. 

"Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál!"     /Madách Imre/

A remény azt a meggyőződést jelenti, hogy sohasem késő.    /Ludek Pachman/