Szent Benedek ünnepe
2009. július 11.
Krisztusban szeretett, ünneplő közösség!
Szent Benedek Regulája elején arra int bennünket: „Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe…” Mindenki többször megtapasztalhatta életében, hogy a jó szándék kevés. Szükséges, de kevés. Mindnyájan sóhajtoztunk már életünkben: jót akartam, és lám mi lett belőle. Nem így gondoltam. Benedek is megtapasztalhatta, hiszen sikertelen lett az első közösségben a működése. Lelke nem akarta a meghívást elfogadni, mégis engedett mások kérésének. Jószándékkal – tapasztalatlanul. A Lélek belső, intő szavát elnyomta jószándéka. Önként sértődés nélkül eltávozott és visszatért lelkébe. Lelkében, önmagában lakott a szeretett magányában. Még többet imádkozott, hogy a Lélek embere legyen, ne pusztán jószándéka döntsön, mondjon igent vagy nemet, hanem a Lélekkel átitatott akarata. Jézus, a szenvedő, a szeretetre vágyó Mester is kérte a Getszemáni kertben az apostolokat: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.”
Benedek élete küzdelem a Gonosz ellen. Mikor a testvérek Cassinum helyén építkeztek, egy követ nem tudtak felemelni. Az ősellenség ült rá a Vita szerint. Benedek imádkozott, áldást adott rá, „mire olyan gyorsan felemelték a követ, mintha semmi súlya sem lett volna.” Szent Benedek egyik legnagyobb példaképéről, Szent Mártonról is feljegyezték, hogy küzdelem volt az élete. A kereszt jelével, az imádság erejével, félelem nélkül küzdött a Sátánnal. Benedek tapasztalata és olvasmányai alapján azt tanítja: leginkább a gondolatainkban és a szavainkban levő Rosszal kell szemben állnunk. Amíg csak élünk e földön. Minden nap vereséget szenvedünk, de a Lélek újra és újra int: „itt az óra, hogy felébredjünk az álomból.” Arra int, hogy más gondolatainkból más tettek fakadnak. Visszafelé a Lélek tükrében másképpen láthatjuk magunkat.
A világ egyik legismertebb története Dickens műve, a Karácsonyi ének. Ebenezer Scrooge úrnak, a könyörtelen londoni uzsorásnak megjelenik halott üzlettársának, Marley-nak a szelleme. Első jelenésben megmutatja neki elhagyott gyerekkorát, szerelmes ifjúságát, zord felnőtté válását. Másodikban a jelenét. Miképp gondolkodnak róla az emberek. Ahogy ő elveti a karácsonyt, az ünnepet, úgy vetik el őt is az emberek. És végül megmutatott neki egy temetést. Scrooge rájött, hogy saját temetése. Látja, hogy részvét nélkül, értelmetlenül pusztul el. Ezek után egyetlen kérdést tesz fel Marley-nak, illetve önmagának: „Ezek olyan dolgok árnyai, melyek meglesznek… vagy csak olyanok, melyek meglehetnek?” – Vagyis van-e szabad akaratom? Alakíthatom-e még idős korban a jövőmet? És Scrooge úr eldönti, hogy meg akar változni, és megváltozik tetteiben, mint Zakeus, akit Jézus lehívott a fáról és nála vacsorázott. Scrooge és Zakeus felébredt az álomból. Értelmessé akarták tenni életüket. A Teremtő Úr álomban, illetve Fia hívása révén megszólította őket, és szívük kitágult. Újra teremtődtek. Úgy is mondhatjuk: Isten szeretetének mindent alávetettek, és bálványukat összetörték.
A kitartó imádság valóban elűzheti a Gonoszt. Arturo Mari, II. János Pál fotósa írja le könyvében, hogy egy pápai audencián egy fiatal nő kiabálni, átkozódni kezdett. Nagy nehezen kivezették a teremből. A bazilika előtt hat biztonsági ember próbálta megfékezni sikertelenül. Az audencia után a pápa észrevette a jelenetet, és odahajtatott. A lány hangosan szidalmazta. II. János Pál keresztet rajzolt rá és latinul imádkozott, fél órán keresztül. A lány kiabálása lassan elhalkult, elcsöndesedett.Arturo Mari így fejezi be a történetet: „Ő még egyszer megáldotta, megsimogatta, majd elment. Megrendülve álltam ott. A pápa előtti káromkodás és a lány embertelen hangja teljesen felkavart, de II. János Pál közvetlenségét és lélekjelenlétét látva szinte földbe gyökerezett a lábam.”
Isten célja: a bennünk levő erőszakos bálványt törjük össze és ne önmagunkat. Igyekezetünkben szükségünk van a bölcs mértéktartásra, az erények anyjára. Mert mindenki ereje korlátozott. Hétköznapjainkban csak lassan változhatunk. Scrooge és Zakeus csodálatos, rendkívüli példa. A változás vágyát ébresztik fel, a bennünk levő Gonosz elleni küzdelmet az isteni kegyelem révén. A hétköznapjainkban a diszkréciót, a megkülönböztetést szem előtt tartva inkább akarjuk megszelídíteni a bennünk levő Rosszat, mint kiírtani. Önmagunkkkal szembeni irgalom és a türelmes, helyes szeretet nélkülözhetetlen a mások iránti irgalomhoz.
Úton vagyunk. Az oblátusok útja formában, életkörülményekben más út, mint a szerzeteseké. A különbségeket világosan kell látnunk. A stabilitás fogadalma a bencés szerzeteseket a monostorhoz egész életre köti. Az oblátusok elsősorban a családjuk stabilitását szolgálják, az isteni törvényeket ott gyakorolják. A Szent Márton Monostorához való tartozás, az obláció, az ünnepélyes ígéret akkor segíti a belső stabilitást, ha lelkünk mélyén a titokzatos, az örök ifjú Istent keressük, aki szólni kíván hozzánk. Ha a dékániák gyűlésére eljárunk és felkészülünk az isteni Ige befogadására. Vallomást teszünk az Úrnak gyengeségeinkről és egyben magasztalni tudjuk őt a magunkban és másban tapasztalt jóért. Növekedünk, ha legyőzzük magunkban a versengést, a minden tudás vágyát, és keresők maradunk. Keressük, miként ébredhetünk fel az álomból. Keressük más szavában, tetteiben az isteni útmutatást. És hálát adunk, hogy reggel fölkelhetünk és járhatunk. Különböző útjaink mégis mindennap találkoznak az imádságban, a zsoltárokban, a hálaadásban, a bánatban, az örömben.
Kedves beöltözött Mária, kedves oblációt tevő Hedvig és Maurus testvér,
legyetek zarándokok az Úr útján, szeressétek a csöndet és az Úr szavát. Bármi jóba kezdtek, először imádkozzatok, és utána vállaljátok tetteiteket. Erősítsétek meg jó szóval, tettekkel testvéreiteket, és bátran kérjetek mástól segítséget, ha szükséges. Imádkozunk azért, hogy fogadjon el titeket az Úr az ő szent Igéje által, és adjon Nektek belső békét és éreztesse meg a mennyei Jeruzsálem örömét Veletek és mindnyájunkkal. Amen.
Elréd atya
