Szent Benedek ünnepe 2010.

szerző: dr. Borián Elréd OSB

Krisztusban szeretett, ünneplő Testvéreim!

Szent Benedek ünnepe előtt monostorunkban összegyűlnek az oblátusok és a bencés lelkiség iránt érdeklődők, hogy lelkigyakorlaton vegyenek részt. Hozzánk hasonlóan Bakonybélben is az obláció ünnepe a mai nap. Szent Benedek atyánk idejében még gyermekeket ajánlottak fel, hogy neveljék, tanítsák őket a monostorban. Benedek azt kéri (R. 59.), hogy az elkészített kérvényt és a felajánlott gyermek kezét az oltár terítőjébe burkolják be, és a gyermeket az áldozati adománnyal együtt ajánlják fel. Szentmise keretében történt tehát az első időktől az obláció. Az elnevezés is az áldozati szertartásból származhat. A szentmisében az eucharisztikus imádság bevezetőjét „felajánló imának”, latinul oratio super oblata-nak nevezzük.  Az „offerimus”, a „felajánljuk” szó pedig elválaszthatatlanul hozzátartozik a kenyér és a bor hálaadó imájához. Azt ajánljuk fel, amit a Teremtés révén Atyánktól kaptunk: a kenyeret és a bort, amely a föld termése és a szőlőtő gyümölcse.  

Hálaadás és felajánló átadás egymáshoz tartozó fogalmak és tettek. Gondoljunk a bibliai Hannára, aki hálával fogadta Sámuelt, akit elvitt Jeruzsálembe és legyőzve anyai ragaszkodását, ígértének megfelelően átadta, fölajánlotta az Úrnak. Jézust is bemutatták szülei Jeruzsálemben, népe szent templomában.

A lelkigyakorlatban három igenről hallottunk: igent mondani önmagamra, igent a testvérekre és igent Istenre.  Mindegyik küzdelmes igen, ha őszinte. Jákob atyánk megküzdött az Istennel, a küzdelem szentebbé és kissé sántává tette. Nem szűntek meg benne a félelmek, de úrrá lett rajtuk.  Megértette testvére korábbi indulatát, és  gyöngesége tudatában alázattal közeledett feléje. Jákob, mikor még menekült, egy éjszaka  kemény kőre fektette fejét, és hirtelen angyalokat látott álmában, akik egy létrán fel-le járnak. Benedek szerint a létra a földi életünk, amelyet ha alázatos a szívünk, az Úr égig emel (R. 6). Az utolsó elmélkedésben hallottuk, hogy egy szerzetes atya szerint a kemény kő maga a közösség, ahol vagyunk. Örömünk, csalódásunk, biztonságunk és indulataink helye. A zsoltárok is erről szólnak, ellentétes érzelmeinkről éneklünk az Úr szent templomában. Kérdés, hogy a küzdelmekben csak a mások gyöngeségét látom, vagy alázattal tükörbe nézek, és meglátom árnyékomat.

A Krisztus a testvérben című  könyvben ezt olvashatjuk: „A szerzeteseket tapasztalataik arról győzték meg, hogy a másik, aki megbánt, fölfedi saját betegségemet. Nem reagálnék oly hevesen a bántó szavakra, ha nem gyenge pontomon találnának el. A sértések feltárják azt a pontot, amelyet magam még nem fedeztem föl. Mert ha ismerném és tudomásul venném gyenge oldalamat, akkor a szót, amely emlékezetembe idézi azt, higgadtan tudnám fogadni.”    

A lelki békénk a Szentlélek által meglátott, elfogadott ellentéteink egységének gyümölcse lehet. Szent Pál, aki maga is heves, küzdő típus volt, fogságában írt levelében kéri, hogy törekedjünk a békére és a lelki egységre.  Ahogy Isten is a háromság és egység ellentétének egymást szerető egysége. Jézus is egyrészt Mester, aki föltárja az Atya és a Lélek örök titkát, másrészt szolga, aki szolgálja, védelmezi, és példabeszédeivel pedig új gondolat-utakra vezeti az egymással versengő tanítványokat.              

A templomunkba vezető kerengőnkben a főbűnök figurái, allegorikus arcmásai néznek ránk. Amikor kibontották a reneszánsz falat, és láthatóvá vált a középkori festés, amely Jézust a kereszten főpapként ábrázolja, lába alatt egy oltárasztal. Talán ez a zsidókhoz írt levél teológiáját tükröző freskó lehetett eredetileg a kereszt a kerengőben, ahonnan a bencések a liturgiára bevonultak. A Igével egyesült, értünk élt és meghalt Fiú oblációja a liturgiánk kiindulópontja. A koldust segítő Szent Márton és neki kápolnát építő Szent Benedek atyánk a feltámadt Istenember éltető, megváltoztató erejének örök tanúi. Szent Márton idejében sokan szenvedtek miként most is a lelki és anyagi krízistől.  Imádságunk akkor lehet hiteles, ha halló szívvel fordulunk a rászorultakhoz.

Kedves beöltözött Stella testvér, a te neved „csillagot” jelent. Légy a Napot, Krisztust visszatükröző fény. Benedek atyánk is a Napban látta az egész világot.  Kedves Mária testvér, aki obláció előtt állsz, te pedig a „tenger csillagának”, Máriának nevét választottad. Sion leánya legyen példaképed, aki alázatosságában felmagasztaltatott. Mária a hagyomány szerint Sion hegyén szenderült el, ezért is Dormitionak nevezik a Sion hegyén levő Mária tiszteletére szentelt bencés kolostort.   

Úton vagyunk. Zarándoklatunk célja, hogy igent mondhassunk önmagunkra, a nekünk adatott embertársainkra, a teremtésre és a Teremtőre. Kérdések, kérdőjelek nélkül nincs hiteles válasz. Benedek a zsoltáros kérdését tartja a legfontosabbnak: „Uram, ki lakhat a te sátorodban, vagy ki pihenhet meg szent hegyeden?” Az obláció vagy a szerzetesi fogadalmak segítik önmagunkkal, világgal, Istennel való küzdelmünket, hogy újra és újra vágyódjunk az új Jeruzsálemre, ahol már nincs templom, „mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma” (Jel 21,22). Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulunk lámpa vagy nap fényére. „Boldog, aki megmossa ruháját a Bárány vérében. Joga lesz az élet fájához és a kapukon át bemegy a városba, a mennyei Jeruzsálembe.”  Erre a reményre születünk mindennap, ezt a reményünket erősítse ünneplésünk. Ámen.